Mióta a közösségi média ezerrel dübörög, egy viszonylag nagy tömeg igyekezett elsajátítani a fotózás és pózolás alapjait. Osztom azt a nézetet, hogy minden ilyen felület egy kirakat, ahova a legjobb énünket rakjuk ki, a lájkgyűjtés pedig felér egy doppinggal.
Az önportré mellett azonban vannak olyan speciális kategóriák, amiket kellő tapasztalat és gyakorlás nélkül nehéz megfelelő színvonalon hozni. Tipikusan ilyen az újszülött fotózás is, hiszen nagy valószínűséggel senki nem szül 30-50 gyereket, hogy az x-edikről már – fotós szemmel nézve – hibátlan képet készítsen. Persze vannak témák, amik így is, úgy is meghódítják mindenki szívét. Tipikusan ilyenek a babaképek is.
Most képzeld el azt, hogy nagyon szeretnél gyönyörű képeket a kisbabádról. Órákat töltesz azzal, hogy olyan képeket keress a neten, amik tetszenek, és te is hasonlóakat szeretnél majd a te kisbabádról. Rákeresel a közeledben lévő fotósokra, kiválasztod a számodra megfelelőt, egyeztetsz vele. Aztán szülés után a legkisebb gondod is nagyobbnak tűnik a szép fotók utáni vágyadnál. Úgyhogy megfordul a fejedben, hogy lemondod az előre megbeszélt fotózást.
Azt gondolod, hogy ez az egész csak nyűg lesz, tiszta idegbaj, a baba nem fog aludni, a férjed alapból nem érti, hogy mi a fenéért van erre szükség, neked pedig a hormonális változások mellett még gondod van a szoptatással is, szóval ez az egész úgy hiányzik, mint púp a hátatokra.
De mit mondj? És leginkább mikor?
A legtöbben eljöttök így. Idegesen, frusztráltan, esetleg kisírt szemekkel. Ezzel nincs semmi baj, mert fel vagyok készülve a feszültségre. Nyugi, nem egyedi eset, nagyon ritka az a család, ahol apa is ugyanolyan lelkes az újszülött fotózást illetően, mint Te. Számomra sokkal fontosabb az a statisztika, ahogyan elmentek tőlem, fotózás után. Általában a „Hát, ezt nem gondoltam volna. Azt hittem, hogy végig sírni fog, aludni meg semmit, köszönjük a türelmedet!” mondatokkal búcsúztok, és elégedetten, nyugodtan, új erőre kapva távoztok.
Ha már statisztika, az elmúlt 4 és fél évben összesen 2 lemondásom volt. Ez egy nagyon jó arány, bár titokban a 0-ra hajtok mindig. 🙂 Szoktunk chat-elni fotózás előtt az anyákkal, szokott előfordulni hasfájás, egész napos sírás, de mindig megoldjuk, a tapasztalataimból merítek és segítek, amiben tudok. De csak annak, aki nyitott erre.
Az iszsz hulláma hódít jelenleg, ez egyértelműen nem könnyíti meg a helyzetet. A baba, ha tehetné, egész nap cicin lenne, nem azért, mert éhes, hanem mert megnyugtatja. Ha feszültséget érez (márpedig megérzi), akkor pláne. Emellé jön még a cumimentes felfogás, amivel semmi bajom, mindenki szabadon dönthet erről is, de tény, hogy a fotózáson nagyon nagy segítség (nemcsak nekem, nektek is, hiszen rövidül a fotózás ideje), ha van cumi.
A másik, amikor a felajánlott 5 időpont közül egyik sem jó, és ráadásul még az autó is elromlik.
Általában szoktam kérni egy ún. rendelkezésre állási díjat előre utalva, ami természetesen a fotózás után a végösszegbe beleszámít. Te lefoglalsz pár órát a napomból. Lehet, hogy másnak is jó lenne az az időpont, de én rád számítok, várlak téged. Ha lemondod az utolsó pillanatban, már senkit nem tudok elhívni a helyedre. A rendelkezésre állási díj a biztosíték számomra, hogy jöttök, tudok dolgozni, tudok tervezni. Ez egy vissza nem fizetendő díj, abban az esetben sem, ha végül úgy döntötök, hogy nem jöttök. Inkább gondolj rá úgy, mint egy kuponra: egy éven belül fel tudjátok használni egy másik fotózás során.
A szép fotók mindenkit örömmel töltenek el. A szép fotókhoz vezető útról azonban van, hogy megfeledkeznek. A többi vállalkozótársam nevében arra kérlek téged, csak abban az esetben jelentkezz be egy szolgáltatásra, ha azt valóban szeretnéd is igénybe venni, megbízol a szakemberben, és tudod, hogy a munka után milyen értékkel gyarapodik a család.
Te ne a kifogást keresd, hanem engem,
ide kattints a részletekért.